kedd

°Fourth Moment [4]

Sziiasztok :D Tudom hogy az előző fejezet nem sikerült valami jóra de remél ez jobb lesz:) Az előző részhez igaz csak 2 komment érkezett de remélem ez felkelti majd annyira azt az érzést hogy írjatok komit.
Kicsit későn is hozom, tudom. De az a lényeg hogy felkerült:D
Na jó olvasást :)x

btw. Hamarosan egy új szereplőt is köszönthetünk majd körünkben:D


..Kirázott a hideg. Hátranéztem döbbenten Sofira aki csak merengett előre. Az ajtóban álló fiúra néztem. Egy fehér póló volt rajta ami már rég átázott és hozzátapadt kockás hasához, farmerén kis gyűrődések keletkeztek. Az utcai lámpa fénye megcsillantotta a vizes hajában lévő esőcseppeket. Gyengéden nézett a szemembe. Elfordítottam 90°-ba  a fejemet és biccentettem Sofinak hogy hozzon ide törülközőket meg egy hajszárítót. Közelebb léptem hozzá. Kicsikét lejjebb hajtotta a fejét hogy találkozzon a tekintetünk. Még egyet közelebb léptem és hirtelen átöleltem. Éreztem a testén hogy meghökken, de szépen nyugodtan kifújta a levegőt és átölelt. Míg öleltük egymást behúztam a házba, fordultam vele egyet majd belöktem a lábammal az ajtót. Elengedtem majd mélyen a szemébe néztem, majd a háta mögé néztem ahol láttam Sofit aki lebotladozott a lépcsőn. Sietve átadta a törülközőket majd beszaladt a nappaliba szólni Dylannek. Az egyik nagy törülközőt ráterítettem hátulról, és a fejére is rádobtam egyet. Az előtérben álltunk szótlanul míg én pakolászva kerestem a hordozható hajszárítómat mivel Sofi nem hozta le a nagy hajszárítót. Végül eszembe jutott hogy fent van a másik táskámban. Mikor már a lépcső felénél szaladtam visszafordultam felé mivel olyan értetlenül meredt rám. Mondtam neki hogy a hajszárítóért megyek mert fent maradt. Majdnem kitörtem a szobaajtómat annyira siettem hogy megtaláljam. Kerestem a szekrényekben, a fürdőben fiókokban.. de sehol. Felforgattam az egész szobát.
Kifelé indultam lehajtott fejjel de beleütköztem valamibe. Vagyis valakibe. Felnéztem és a mosolyával találtam magam szemben. Lassan felemelte a karjait majd gyengéden átölelt. Hamar elengedett, majd a takaróm alatt kezdett kutatni míg valamit ki nem emelt. Felém mutatta a hajszárítót szendén mosolyogva. Visszamosolyogtam rá majd lementünk a  földszintre ahol Sofi és Dylan már vártak minket. Utat nyitottak a lépcső előtt majd mikor mi elmentünk mellettük ők jöttek utánunk a nappaliba. Ő leült a kanapé végébe Sofi és Dylan pedig vele szembe. Bedugtam a TV melletti elosztóba a hajszárítót, majd letérdeltem mögé, leszedtem a fejéről a törülközőt és elkezdtem szárítani a haját.
 - Hogy hogy itt vagy? - kérdezősködött Dylan.
 - Nem bírtam ki hogy, .. - nyelt egy nagyot - ne lássam Skylert - fordította kicsit hátra a fejét hogy rám tudjon nézni. Én csak csodálkoztam rá. Csábosan mosolyra húzta felém a száját majd visszafordult a többiek felé.
 - Hát akkor - térdelt fel Sofi - örülünk hogy itt vagy - mosolyodott el. Vidáman felnevettünk majd lekapcsoltam a hajszárítót és a kis asztalra tettem. Összetúrtam a haját majd hátrafordult és egymásra mosolyogtunk. Felálltam és odaballagtam Sofihoz és lehuppantam mellé. A kis asztalra merengtünk ahol pár üveg sör, 2 kupicás pohár és 2 üveg whiskey volt. Egyszerre néztünk fel. Végignéztünk a tekintetünkön majd mindenki az asztalhoz nyúlt és megragadott valamit. Mi Sofival whiskeyt a fiúk pedig sört.
 - Csirió! - ütöttük egybe az üvegeket majd vedelni kezdtünk mint a nem is tudom mik.

 Már legalább a harmadik üveg whiskeynél tartottunk Sofival a fiúk pedig már a hetedik(!) sörnél. Ezek aztán tudnak inni! Valamin nevettünk Sofival amikor a fiúk levették a felsőjüket, meg a nadrágjukat és egyetlen sortba álltak előttünk. Mi annyira elpirultunk hogy egymásra néztünk majd felnevettünk. Támadt egy ötletem! - Mindjárt jövünk - szexin kacsintottam Kylera aki csak csábosan mosolyogva bólintott. Megragadtam Sofi csuklóját aki időközben rám meresztette a fura nézését de egy lapáttal rátett az is hogy be van csiccsentve. Felhúztam majd felráncigáltam a lépcsőn - nagy nehezen - a szobámba, majd becsuktam utána az ajtót. Bementem a gardróbomba és megkerestem azt a részleget ahol a fürdőruháim vannak. Leakasztottam egyet aminek piros színe volt. Odadobtam Sofinak hogy vegye fel. - Ezeket a bikiniket úgy kell elképzelni hogy merevítős és a körvonala feketéből van. - Azon gondolkodtam hogy a türkiz vagy a zöldet vegyem fel. Megkérdeztem Sofit aki időközben megpróbálta bekapcsolni a bikini felsőt. Ő azt mondta hogy türkiz de inkább én a zöld felé húztam. Na mind1. Felvettük majd kicsit botorkálva lementünk a lépcsőn és be a nappaliba.
 - Tádááá!! - kiabálta el magát Sofi nevetve mikor beértünk. Végignéztem a fiúk tekintetét. Kyle úgy pásztázta a testemet mint valami éhező oroszlán. Szerényen elmosolyodtam. Hirtelen Dylanre néztem aki egy sörrel a kezében feltápászkodott.
 - Na akkor mehetünk is! - emelte fel a magasba azt a kezét amelyikben a sör volt. Mindenki éljenezni kezdett majd a konyhán keresztül a fedett medencém felé vettük az irányt.

[-Elmagyarázom ezt az egész fedett medencés dolgot. Apával mindig elmentünk úszni kiskoromban, néha anyával de legtöbbször hárman. Amikor látták hogy mennyire szeretek úszni és hogy mennyire ügyes is vagyok a régi házunkhoz építettek egy medencét amiben kedvemre úszkálhattam. Amikor ideköltöztünk direkt olyan kertvárosi 'luxus' házat kerestünk amiben van medence. És meg is találtunk. A ház kertjében üvegtető alatt. A falat ha úgy van egy gombnyomással a föld alá lehet rejteni hogy aztán fürdés után lehessen napozni vagy ha úgy tartja kedvünk futkározni egyet.Na de térjünk vissza a történetre]

Nyugodtan mentünk végig a medencéhez vezető folyosón, de amint kinyitottam a kétszárnyú ajtót Dylan rohant el mellettünk.
 - Ágyugolyóóóóóóóóó!! - üvöltötte majd összehúzta magát és belebombázott a vízbe. A medence széléhez lépkedtünk és megálltunk. Sofi felnevetett amire mind figyelmesek lettünk majd beugrott, rá Dylanre. Kylelal felnevettünk majd ő elhallgatott és szépen lassan összefonódtak az ujjaink. Én is abbahagytam a nevetést és lenéztem az összekulcsolt kezekre, elpirultam.
 - Mehetünk? - nézett bele a szemembe amire én csak szerényen bólogattam. Elszámolt háromig majd együtt, kézen fogva ugrottunk be a medencébe. A víz alatt is még szorította a kezemet. Kinyitottam a szememet és öt láttam magam előtt. Közel húztam magamat hozzá, annyira hogy a hosszú barna hajam a vízben már az arcát csiklandozta. Kinyitotta a szemét. Megfeszítette a kezét én pedig még közelebb mentem hozzá, elrugaszkodtam majd hirtelen ellöktem magamat tőle. Kibukkantam a víz felszínére. A hajam az arcomra tapadt amit Kyle húzott el. Ugyanis amíg elrugaszkodtam és ellöktem magamat ő felment és odaúszott elém. Elmosolyodtam. A hajamtól lassan lefele haladt. Mígnem megfogta a csuklómat és lerántott. Valahogy kiszabadítottam a kezemet és a medence széléhez úsztam. Visszanéztem Kylera aki idő közben felfedezte hogy megszöktem a kezei közül és utánam eredt. Én gyorsan kikászálódtam a medencéből - mondjuk nem volt egyszerű 3 üveg whiskey után -. Az eltüntethető falhoz menekültem. Vízcsobbanást hallottam. Hirtelen megfordultam és Kylet pillantottam meg amint kimászik és megnyomja a gombot. A fal mögöttem a földbe süllyedt és elkezdtem menekülni tovább. Ekkor egy törülköző ment el előttem, ami elkezdett visszahúzni. Megfordultam és akkor már ott álltam Kyle előtt akinek az ellenállhatatlan kockás hasán még kúsztak lefele a vízcseppek. Az esőfelhők eltűntek. A hold világította be mindent. A vizes testünk egymáshoz ért. Elpirultam néztem fel a holdfény világította arcára. Ő csak lágyan nézett rám. Még egy kicsit közelebb húzott magához a törülközővel, ami váratlan volt így egy kicsit meghökkentem. Majd magam sem hittem el de.. megcsókolt. Először megilletődtem de végül lehunytam a szememet és csókoltam, életem nagy szerelmét. Az ajkai olyan puhák mint a.. ezt semmihez sem lehet hasonlítani. Kicsit lábujjhegyre álltam majd két karommal átkaroltam a nyakát és hátulról beletúrtam vizes hajába. Ő csak lágyan átkarolta a derekamat. A medencéből hallatszó nevetés elhallgatott. Tudtam hogy Dylan és Sofi meglátott minket, tudtam hogy minket néznek elsápadva. Tudtam. Éreztem hogy Kyle kinyitja a szemeit és a medencei csend felé néz. Én is ezt tettem, és ő szétszedte a már teljesen összetapadt szánkat. Sofira néztem aki bátorítóan rám mosolygott és bólintott. Vissza mosolyogtam rá. Valaki felkapott hátulról és az ölébe vett. Ki más lett volna mint Kyle. Az ölében biztonságban éreztem magamat. Ismét megcsókolt majd a csók közben beleugrott velem a vízbe. Kinyitottam a szememet a víz alatt és Kyle szemével találtam magamat szemben. Sármosan rám mosolygott majd kiemelt a vízből egyenesen a 'partra'. Én csak rácsodálkoztam hogy most mi van. Elfordult és csak megvonta a vállát majd elmerült. Ezen meghökkentem majd kicsit dühösen felpattantam és bementem. Az egyik szememmel visszapillantottam az üvegajtótól és láttam hogy mindenki engem nézni kicsit szomorkásan de nem érdekelt. A nappaliból csak úgy lazán felkaptam, és bontottam ki egy újabb whiskeys üveget. Belekortyoltam az előtérben majd vettem egy mély lélegzetet és a falnak támaszkodva, vizesen felmentem a szobámba. Kicsit próbáltam rendet rakni, majd odamentem a tükrömhöz amire több közös kép volt kirakva amin Kylelal vagyok. Olyan ahol egy puszit nyom az arcomra, és egy olyan ahol én puszilom meg. A homlokomtól eltűrtem a hajamat. Belekortyoltam az italomba. Felnéztem, és a tükörben megpillantottam egy alakot aki közeledett felém. Már ott áll mögöttem De tudtam ki az. Lassan eltűrte a hajamat a másik oldalra majd kis csókokat lehelt a nyakamra. Lejjebb megy! Mikor a vállamhoz ért letűrte a bikinim pántját és csókolni kezdte, és egyre lejjebb ment..

2 megjegyzés:

  1. Ez tök király volt! *-* Gyorsan kövit akarok♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Díjat kaptál keresd a neved, xx http://christina1dlondon.blogspot.co.uk/p/blog-page.html

      Törlés